VÁGYÖSVÉNY

A célunk, hogy egy olyan közösséget hozzunk létre, amiben nem léteznek tabuk, és bárki bátran megnyílhat. Előadásokat, beszélgetős esteket és izgalmas önismereti programokat szervezünk intimitás, szexualitás, érintés, párkapcsolat és hasonló tematikában.

A programokat Zsu és Anett tartja.

Mivel a test és a lélek egyaránt fontos szerepet játszik az önismereti utunkon, így mindkettőre nagy hangsúlyt fektetünk. Zsu és Anett azért hatékony páros, mert Zsu évek óta foglalkozik masszázzsal, intim masszázzsal – így ő a test szakértője; Anett pedig „hangterapeutaként” jó ideje szervez önismereti programokat, így az ő irányvonala a lélek.

Nagyon nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt az eseményeinken.

 

 

Szakértőink

Zsu, a masszázs, a prosztata masszázs, az intim masszázs,
Anett a lélek és hangterápia szakértője.

Zsu

masszázs

Anett

hagterapeuta

Zsu

Gyógymasszőrként vizsgáztam 2010-ben. 2012 novemberétől 2,5 évet éltem Ausztriában, és szállodákban dolgoztam, mint masszőr. A kezeimmel megtett kilométerek száma tapasztalások formájában mérődik. Egyszerűen érzem már, hogy hova és milyen erősen kell nyúlnom, hogy megtaláljalak. Több szempontból is nagyon tanulságos időszak volt az Ausztriában töltött idő. A legfontosabb az volt, hogy rájöttem, hogyan nem akarok dolgozni.  A munkám, és a problémás terület megoldásának idejét nem szeretem korlátozni egy meghatározott időben.

Kiegészítésként köpölyt és moxát is szoktam használni, hogy a lehető leghatékonyabb legyen a kezem. A piócák is a barátaim, akiket főleg magamon használok előszeretettel, de a bátrabbak is kipróbálhatják áldásos hatásait.

Van egy titkos női csoportom, ahol segítek a nőknek felfedezni a saját erejüket, néha csak annyival, hogy egy komfortzóna átlépésüknél jelen vagyok, támogatom őket és „fogom a kezüket”. Máskor csak annyival, hogy nekem elmondhatják szabadon, szégyen és gátlások nélkül, hogy mi van bennük. Néha csak egy masszázzsal, egy érintéssel.

A másik szívügyem a prosztata masszázs. Szeretném minél szélesebb körben megmutatni, hogy ez azon túl, hogy egészségügyileg jótékonyan hat a szervre, hogyan lehet a gyönyörét, élvezetét felépíteni.

Mi az én Vágyösvényem? Honnan jöttem?
Most mi van, az a lényeg, folyamatos a fejlődés, változás. A holnapot sosem tudom, nem is tervezem.

A meztelenséggel kapcsolatban sosem volt ellenérzésem. Nem volt gond levetkőzni orvosnál. Átöltözni mások előtt. Napozni félmeztelenül. A családban nem volt divat, vagyis csak anyám jött-ment meztelenül előttünk miután zuhanyozott. Megszoktuk. Viszont téma sem volt soha. Semmilyen intim téma nem volt.

Sőt, a kettejük közti intimitás sem volt látható sosem. Amíg volt addig sem. Hát innen jöttem én. Ebből kellett felépítenem a saját intimitásomat.

26 éves voltam, amikor jött egy fiú, akivel csak pár hónapig jártunk. Szakítás után szeretők maradtunk.  Az utolsó, vele szerelemmel megélt orgazmusomat  megéreztem, sírtam és el is mondtam neki, talán akkor kezdődött az az út, amin most is járok. Utána még évekig kisebb, nagyobb szünetekkel összejártunk. Ő volt az, aki már annyira ismerte a testemet, hogy tudta hogyan és hova nyúljon. A szeretői viszonyban tettük a legtöbbet aztán a szexualitásba. Érdekes volt. Én sokkal felszabadultabb voltam. Már nem volt bennem a birtoklási vágy, vagy az az én akarok lenni a minden érzés. Tudtam, hogy mit és hogyan adunk egymásnak, és ez akkor nekem bőven elég is volt. Életem eddigi leghosszabb szex kapcsolatának mondanám. Csak a jót tettük össze. Felszabadult voltam, de itt még nem mertem kérni. Nem is tudtam megfogalmazni, hogy mire vágyom igazán. Talán magamnak sem. És sok olyan vágyam is volt, aminek azt hittem, hogy csak szerelemben lehet helye.

Abban az időszakban született életem első akt fotó sorozata is. Meg akartam nézni a felszabadult testemet kívülről. Olyan kerek volt akkor bennem minden, jó időszak volt. A fotókon is azt a kerekséget látom.

 

Aztán volt jó és izgalmas egy éjszakás kalandom is. Ahol tényleg nem kellett játszmázni. Amit igazán élveztem én is, minden féle szégyenérzet nélkül. Persze az első csókból már tudtam, hogy a válaszom igen. Aztán megbeszéltünk egy estét, amikor feljön hozzám, és szexelünk. Minden le volt tisztázva. Éreztem én is és ő is, hogy nyugodtan megtehetjük, mert nem lesz ebből sóvárgás aztán. Felszabadult, gátlástalan, játszmamentes, nyugodt, szenvedélyes, izgalmas emlék maradt. Azóta minden nőnek mondom is, hogy akivel érezni a szikrát, a lobbanást, azzal nyugodtan tegyék meg, szexeljenek egy jót, mert meg lehet ám érezni, hogy kivel lesz jó és olyan ritkán érezzük ezt az elemi, csontig hatoló vágyat.

Annyiszor olvasom, hogy de jó lenne ott tartani, és vajon hogy kell elkezdeni ezt az egészet, hogy most már megírom az én igazi elengedős időszakom elejét.

2014 őszén kezdődött, egy férfival, aki az ágyhoz kötözött. Volt egy előtte lévő intenzív szinte fűvel-fával időszak, amikor valamit kerestem. Nem valakit, valamit. Valamit átélni. Tudjátok, amikor érzed, hogy ennél valamit, de nem tudod, hogy mit. Vágysz egy ízre, egész nap keresed. Arra vágytam, hogy végre ne én irányítsak. Megkaptam, utána jött egy szexmentes fél év. És a döbbenet, hogy jééé, ilyen férfiak is léteznek, hát akkor én ennél lejjebb már nem adom.

Dolgoztam külföldön, amikor az utolsó szezonra mentem vissza, tudtam, hogy érdekel az érzéki masszázs, főként azért, mert mélyülni akarok a szexualitásomban, felfedezni a testemet, a vágyaimat. Még nem tudtam, hogy mit szeretnék pontosan elérni, mit keresek benne, de az világos volt, hogy a farokverésnél azért egy pár szinttel feljebb akarok jutni. El is mentem egy érzéki masszázsra, nézzük meg miről is van szó. Megkérdezték az egyeztetésnél, hogy milyen masszőrt szeretnék, férfit vagy nőt. Mondom férfit, és gondoltam, hogy milyen hülye kérdés ez, naná, hogy férfit. Aztán a masszázs után rájöttem, hogy ezt csinálhatta volna nyugodtan nő is.

Az utolsó kint töltött kb. 2,5 hónap alatt szinte minden létező csoportba jelentkeztem, ahol a témával foglalkoznak, beszélgettem sok emberrel. Érdeklődtem, kíváncsi voltam, főleg arra, hogy milyen érzések jönnek bennem.

Az az időszak lelkileg eléggé felőrölt, nem volt jó már semmi, nem tudtam kikapcsolódni, feltöltődni, csak szabadulni akartam már onnan. Tudtam, hogy ahogy onnan eljövök, új élet vár, mert majd valami újat csinálok. Ebbe az is beletartozott, hogy azt mondtam, hogy most akkor jöhet bármi, amire csak lehetőségem nyílik, és a jó kis bakancslistán rajta van, megengedem. Főleg tapasztalni akartam, nem beszélgető partnereket kerestem. Meg akartam érezni, hogy milyen, amikor máshogy állok valamihez, valakihez, amikor más szemszögből nézek egy szitura, mint előtte, amik a szokásaimból táplálkoztak.

A hazajövetelt követő héten már egy masszázstanfolyamon voltam modell, ahol először érintette a puncimat nő. Annyira felturbózott az egész szitu, hogy sikerült úgy elengednem magam, hogy a tanuló ügyes kezeitől orgazmusom is volt. Előtte fél évig semmilyen szexuális kapcsolatom nem volt, lehet, hogy az is közre játszott, nem is fontos ez ma már. Hazafelé konkrétan repkedtem. Hogy ezt meg tudtam tenni, és hogy milyen laza voltam benne. Következő héten egy masszázs központú csoportban szereztem további megnyílós tapasztalásokat, ugyanis olyan szitu jött, ahol hárman masszíroztuk egymást. Egy férfi, egy nő, és én. Akkor érintett először nő úgy, hogy éreztem is, hogy a nőnek szólt. Hoppá, még egy felfedezés. Hát akkor, ha ilyen szépen és „véletlenül” megismerkedtünk, nem lehetne ő a modellem a női masszázs tanulásánál? Dehogynem. Pár héttel később, a tanfolyam végén bevonultunk a hálóba, és az első csajos élményem alkalmával az első hármas élményem is megvolt. Ha már megengedés, ugye? 😀

Aztán jöttek a masszázsos élmények, minden masszázzsal tanulok valamit magamról. A férfiakról aztán meg pláne. Hogy a testük nem hazudik, ez volt a legnagyobb döbbenet. Szeretem felfedezni, a legőszintébb részüket. Eleve, milyenek is lehetnének meztelenül, kiszolgáltatva, és a vágyaikon lovagolva?

Jött egy elég intenzív tapasztalós év. Volt, hogy ki tudtam mondani, hogy ezt többet nem, köszi, határozottan lehúztam a rolót. Táncolni tanultam, kizombát, meg akartam érezni, hogy rá tudom engedni magam egy férfira. Volt sok élmény, aminek a fejemben sokkal nagyobb jelentősége volt, mint amit az átélés adott. Volt sok olyan, amiben azóta is csak mélyülni vágyom. Volt egy időszak, amikor csak egy igazi partnerre vágytam, akivel lehet tervezni, akivel meg lehet élni sok mindent. Görcsöltem is rá rendesen, ma már ezt is elengedtem.

A legfontosabb, hogy igent mondtam minden élményemre, hogy akartam, igazi pezsgéssel, vággyal. Benne voltam mindben a kislábujjamtól a fejem búbjáig. Átéltem szégyen és gátlások nélkül. Beengedtem minden érzést, majd el. Ez mind még ma is tart, csak már szelektálok. Az igazi ínyencséget keresem, azt a fűszereset. Ott, ahol nem vagyok sok. Most nem vagyok sok, és eszméletlenül élvezem.

Anett

Sok szeretettel üdvözöllek, örülök, hogy itt vagy!

Biztos vagyok benne, hogy jó helyen jársz, hiszen nincsenek véletlenek, ezért oka van annak, hogy ide tévedtél.

Én Bordás Anett vagyok, hangterapeuta, masszőr, és eltökélt segítő.

Munkám során, és életem minden területén arra törekszem, hogy jobb hellyé tegyem a világot. Hogy mitől lesz jobb hely a világ? Szerintem attól, hogy minél több boldog, békés és kiegyensúlyozott ember lakja, akik harmóniában vannak önmagukkal és másokkal. Pontosan ez az amiben én segíteni tudok. Sok olyan eszközöm van ami kitűnően alkalmas arra, hogy közös erővel megteremtsük a “Jól érzem magam a bőrömben.” érzést.

Két éve foglalkozom hangterápiával, masszázzsal és tartok különböző jellegű önismereti esteket és meditációs programokat.

Bővebben…

 

Ajándék Neked!

Gyere el, próbáld ki egy speciális masszázsunkat. Az első alkalommal kapsz egy 1.000, vagy 2.000 Ft értékű ajándék kupont. Az ajánlatunk a feliratkozástól számítva 30 napig érvényes.

 

Válassz, vagy duplázd meg a tétet!

 

Zsu Ajándéka

A legnépszerűbb masszázsom a prosztata masszázs.

Ebből adok rögtön  2.000 Ft kedvezményt.

Hova küldhetem a kupont?

Anett Ajándéka

A leg népszerűbb masszázsom a  hangmasszázs.

Ebből adok rögtön  1.000 Ft kedvezményt.

Hova küldhetem a kupont?

Vélemények