Hogyan született meg a leghatékonyabb masszázs?
Már kora gyermekkoromban tisztában voltam azzal, hogy nekem a segítő szakmában kell dolgoznom.
Hamar felfedeztem, hogy bizonyos dolgokat, energiákat élesebben, erőteljesebben látok, érzékelek mint mások. Viszont ahhoz, hogy mindezt a hasznomra fordítsam és megtanuljam kezelni hosszú út vezetett. Sokáig keresgéltem magamat és a módszeremet.
Már 10 éve foglalkozom intenzíven önismerettel. Ezalatt az idő alatt tanultam és tapasztaltam megszámlálhatatlan mennyiségű módszert és technikát, ami mind a fejlődésemet és az épülésemet szolgálta.
Rájöttem, hogy az önismeret az egy nagyon rögös út, és minél mélyebbre megy az ember annál inkább rájön, hogy sosem ér véget, és mindig van mit felfedeznünk saját magunkkal kapcsolatban.

A hangterápia
Mikor 2016-ban megismerkedtem a Hangterápiával, akkor jött az a felismerés, hogy nekem ez a módszer nem csak arra kell, hogy élvezzem, hanem ez lesz az én hivatásom.
Első körben a Petes Hess akadémián tanultam, de az itt elsajátított tudás nekem még nem volt elég, úgyhogy később Kalmár Andrea magán tanfolyamán vetem részt és tökéletesítettem a tudásom. A két módszert picit vegyítve alakítottam ki később a saját módszeremet, amit a mai napig is elképesztő hatékonysággal használok és alkalmazok.
Ekkor végleg elköteleződtem a segítő szakma mellett, de valami még hiányzott.
Az érintés a szeretetnyelvem, így adta magát a masszázs, az érintés. A két módszer tökéletesen kiegészíti egymást, és segítségükkel valami olyat tudok adni a hozzám járó embereknek, amit máshol nem tapasztalhatnak meg.
önismeret
2017-ben kezdtem el mindezek mellett önismereti programokat tartani, azoknak az önismereti módszereknek a segítségével amiket az évek alatt megtanultam. Ezek leginkább önismereti játékok, én azt vallom ugyanis, hogy nem kell mindig mindent véresen komolyan venni. Legtöbbször a játékosság, könnyedség tudja leginkább nyitni az embereket és elősegíteni azt, hogy közelebb kerüljenek magukhoz.
Az önismereti programjaim különlegessége, hogy mindig hangfürdővel kezdem őket. Ez pillanatok alatt „összerezgeti” a csapatot, és teremt egy olyan intim, bizalmas közeget, mintha már ezer éve ismernénk egymást, és ez hihetetlenül könnyűvé teszi a megnyílást.
miért érdemes hozzám fordulnod?
Mert az elmúlt 10 évben keményen megvívtam a saját harcaimat. Például, egész egyszerűen utáltam a testemet, és még egy fürdőruhát is képtelen voltam felvenni. Most ott tartok, hogy imádok nudista strandra járni, és mindenféle meztelen programra szívesen megyek, mert tudom, hogy a saját testem és másoké is, úgy tökéletes ahogy éppen van.
Ez nem azt jelenti persze, hogy nem szükséges fejlődni. A fejlődés mindig jó és kell. Folyamatos igényem van arra, hogy mindig tanuljak valami újat, képezzem magam, gyűjtsem a tapasztalatokat. És mindet átadjam neked, nektek, és segítsek azokban a folyamatokban amiken én is ugyanúgy keresztül mentem. És az, hogy elmondom hogyan küzdöttem meg a saját démonjaimmal, és milyen módszereket alkalmaztam, neked is segíthet abban, hogy legyőzd a sajátjaidat.
Sok szeretettel várlak, remélem találkozunk.
Egyeztess időpontot!
hétköznap:
De.: 08 – Du.: 21
Szombaton:
De.: 08 – Du.: 19
A vasárnap a gyerekeimé
Kapcsolat
telefon:
+(36) 70 63-73-222
bordasanett@gmail.com