Merész Álmok Erdeje
Séta a vadászkunyhóhoz
Indulás a vadászkunyhóhoz
Indulás a vadászkunyhóhoz – hangzott el az ellentmondást nem tűrő parancs. A lány kivette a telefont a férfi kezéből, adott egy puszit a férfi szakállas szájára, de olyan finomat, kacért egy olyan „éppen csak, hogy hozzá érőset”, hogy a férfi nyaka, szája szinte nyúlt utána, de nem érte el, csak egy lehelet finom érintés volt.
Anna hátra sandított…
Igen, igazad van, indulhatunk. Még a telefont is itt hagyom! – a bakancs már a lábán volt és egyetlen lendülettel bepakolt a hátizsákba mindent! Mert a lány már mindent összekészített, hiszen már egy órája telefonált és ígérgette az indulást.
Anna hátra sandított, látta, hogy István látja, ha most veszi le a bugyiját. Előre hajolt és a pillanatot kivárva, felcsapta a szoknyácskáját, és egyetlen ügyes szökkenéssel már ki is lépett a bugyiból. István utána kapott, de nem tudta elérni. A lány már kilibbent a házból és csak annyira szaladt előre, hogy könnyen utolérhesse a férfi.
Ugye elmegyünk a hétvégén…
Már régóta tervezték ezt a hétvégét. A lány találta a neten. „Vágyösvény” a „Merész Álmok Erdejében”. Erre a névre felfigyelt: és egy
– Ugye elmegyünk a hétvégén – felkiáltással már foglalta volna a helyet. De István már a hétvégére az anyósának ígért segítséget! Utána meg „vállalati csapatépítés” meg még ki tudja, hogy mi minden és az „Erdőben” sem volt már hely.
Na, erre már István vette át a szervezést és felbátorodva addig erősködött, hogy foglalt egy luxus bungalót extra ellátással, 4 nap 3 éjszakára. Már pénteken ebéddel várták őket, de nem bírtak időben indulni a fővárosból… és még útközben is… de ezt majd később mesélem el!
(Folytatjuk…, ehhez azonban szeretnénk elkérni az email címedet, hogy a folytatást el tudjuk küldeni.)
Fontos!
Tudom, hogy nem szívesen adod meg a privát elérhetőséged, nem baj!
Van jó megoldás erre is.
Csinálj egy független titkos, g-mailes fiókot. Nevezd magad úgy, ahogyan csak akarod. Legyél Einstein, Casanova, bármi. Ezt csak Te látod, és azt add meg Nekem.
Azért szeretnélek elérni, hogy ne maradj le a legizgalmasabb programjaimról, akcióimról.